A dátum egy olyan adat, amivel a könyvelő nap mint nap találkozik. Kb ezerszer. Sokszor pedig Excelben nézünk dátumot. És nem értjük miért nem úgy néz ki az a dátum ahogy szeretnénk... Most lehull a lepel.

Amikor a táblázatkezelő programot kitalálták, kellett találni valami alap időegységet, amihez lehet viszonyítani.

Mivel amerikaiak találták ki az Excelt - persze egy csomó indiai programozó segítségével - ők nagyon leegyszerűsítették a dolgokat. Az idő egység legyen 1. és ehhez kerestek valami létező mértékegységet. Nos nekik a választásuk a napra esett, így lett az, hogy az 1 időben kifejezve 1 nap.

Ebből következik, hogy a 2 két nap, az 1.5 pedig 1 nap és 12 óra. Azon sem kell meglepődnünk, hogy egy óra az 1/24,  három óra meg 0,125-nek felel meg.

Innen már egyszerű kiszámolni, hogy 365 vagy 366 jelent egy évet. De akkor jön a dilemma, hogy hová tegyük az időszámítás kezdetét. Ezt is igazi amerikai módon oldották meg. Az első nap 1900.01.01. lett, de az Excel kezeli még az 1900.01.00. dátumot is, aminek az értéke 0. Ennél korábbi dátumot az excel nem szeret kezelni. Szerencsére a legkukacosabb NAV ellenőr sem várja el az ennél korábbi bizonylatok könyvelését.

Amikor e cikket írom, 2019.01.04-én, azt az Excel 43469-nek gondolja. Ennyi nap telt el mióta tudja számolni a napokat. Most épp 23:21 van. Az Excelben az a jó, hogy mivel az évet is és az időt is számokban méri, össze is tudom adni ezeket.

  1900.01.01 1
  1900.01.00 0
     
  2019.01.04 43469
+ 23:31 0,9799
  2019.01.04 23:31 43469,9799


A Könyvelőprogramok nem így gondolkodnak. Meg a bankszámlakivonatok sem. 3 féle formátumot használnak 99%-ban.
A könyvelőprogramok a 2019.01.01 formátumot szeretik, az év négy számjeggyel jelölve, a hónapok két számjeggyel, és köztük pontokkal elválasztva, de a végén NINCS pont, ami a magyar dátum központozásnak nem felel meg. Ha RLB-be konvertálunk, mindig ilyet kell használni.

Aztán egyes bankszámlakivonatok csak számokat használnak: 20190101 semmi pontozás. A Harmadik, ami előfordul a kötőjeles megoldás, 2018-01-01.

Hogyan csinálhatunk ezekből RLB kompatibilis dátumot? Hát Excel függvényekkel!

Az A1 cellában 20190101 van, akkor a B1-be írjuk, hogy =bal(a1;4)&"."&közép(A1;5;2)&"."&jobb(A1;2)
Természetesen az összefűz függvényt is használhatjuk.=összefűz(bal(a1;4);".";közép(A1;5;2);".";jobb(A1;2))

 

Az A1 cellában 2019-01-01 van, akkor a B1-be írjuk, hogy =bal(a1;4)&"."&közép(A1;6;2)&"."&jobb(A1;2)
Természetesen itt is lehet az összefűz függvényt használni.=összefűz(bal(a1;4);".";közép(A1;6;2);".";jobb(A1;2))

Ezzel az egyszerű megoldással sok fejvakarást megspórolhatsz magadnak...